Naszóval, elég lassan halad ez a dolog. De hát mit vártam? Ezt a bejegyzést is este írom….vagyis már szinte reggel......
Munka után, este a gép elé rogyva, nehéz lesz megváltani a világot. Na mindegy….
Asszem még nem meséltem hogyan kezdtem bele ennek a blognak az írásába.
Az úgy volt, hogy merev testel, szemeimmel rágyógyulva a monitorra, vártam a csodát……..Ja.
Ha erősen koncentrálok, gondoltam, talán sikerül némi „Zeuszt” produkálni, indukálni a szürkés fehér külső mögött megbúvó elektronikába. De hiába néztem meg sokszor a Csillagok háborúját, az erő még sem volt velem.
Bosszantó volt az áramszünet. Ott ültem tettre készen, meg akarván örökíteni kezdő lépéseimet, amikor hirtelen sötétségbe borult minden. Szóval nem tehettem mást mint vártam a csodát.
A csoda azonban késet. Viszont görcs ált a nyakamba, amit izegve mozogva próbáltam kimasszírozni. Közben megélénkült mozgásom, gyanút ébresztett az addig békésen szundikáló kutyusunkban. Szimatoló orral és szemrehányó tekintettel közeledett, abban a biztos tudatban, hogy engem most itt aztán rajta kap egy titkos nassoláson, amiből Őt kihagytam. Üres kezeim és a rágóizmaim ritmikus mozgásának hiánya hamar világossá tette számára a helyzetet. De ha már felkelt, akkor igényt tartott egy kis simogatásra. Hát,……ez hiba volt. Megrázó élményben volt része. Na persze nekem is. Műszálas naci + műanyag szék + izgő mozgó mozgás = veszélyes kombináció. A kutyus halk vakkantással menekült vissza a vackába, én meg vadul dörzsöltem a kezem.
Abban a pillanatban a monitor kattanva életre kelt….